Nehéz ebben a témában amúgy is döntésre jutni. A hazai onkológiai protokoll alapvetőleg semmilyen vitamint és táplálékkiegészítőt nem javasol a kezelések alatt. A legjobb, amit az ember tehet, ha változatosan táplálkozik. Ezzel a nézettel azért nagyon sok elmélet szembeszáll. Vannak nagyon jó eredményekkel rendelkező, hazai készítmények (nevet nem írok, de könnyen utána lehet keresni az interneten).

Abban hiszek, hogyha a szervezetet támogatjuk és erősítjük, akkor erőteljesebb is tud lenni az öngyógyító mechanizmusa. Köztudott, hogy a sugarazás és a kemoterápia célja, hogy elpusztítsa a daganatos sejteket, de mindeközben a szervezet immunrendszere is legyengül. És lavírozni kell a "még éppen működő szervezet" és a "hatásos pusztítás" között. Ugyanis, amint javul a fehérvérsejtszám és erősödik az immunrendszer, a test elkezd védekezni a szer ellen. Így viszont nem olyan hatásos a pusztítás. Ezért nagyon érdekes dilemma eldönteni, melyik gyógymódban hiszünk: a mindent romboló kemoterápiában, vagy segítjük a testünk a minél hatékonyabb öngyógyításban! Azt gondolom, a leghelyesebb döntést az adott helyzet ismeretében lehet és kell meghozni!
Egy biztos: a mesterségesen előállított vitaminokkal szervezetünk nem igazán tud mit kezdeni. Azaz ezekkel még inkább leterheljük őt, nemhogy segítjük! Igazán fontos lenne megkeresni mindenkinek, egészségesnek és betegségben szenvedőknek is a természetes vitaminforrásokat. Vannak ilyenek az ételeinken kívül is!!!:)

Egy komoly eldöntendő kérdés a mai napig a C-vitamin. Ez a vitamin az immunrendszer erősítésére használt legismertebb vitamin. Vannak orvosi kísérletek, melyek kutatják, hogy nagy mennyiségű (napi több ezer miligrammnyi) C-vitamin segíti-e szervezetünket a rák leküzdésében, de bizonyított tények nincsenek hivatalosan. Legalább is ezt az információt kaptuk 2012-ben a gyermekonkológián.
Az antioxidánsok szerepét is többen fontosnak tartják a gyógyuláshoz, erre is számtalan terméket tudunk igénybe venni.
Ez is egy olyan téma a rákbetegek életében, ahol mindenkinek olyan döntést kell hoznia, ami a saját meglátása szerint a leghelyesebb! Rengeteg pro-és kontra érvet lehet hallani ebben a témában, és amíg 100%-osan biztos eredményt nem tudnak valamivel felmutatni, addig ez a helyzet nem is fog változni.
Merjünk félelem nélkül dönteni, a lehető legobjektívebben! Ez sokat segíthet a helyes döntés meghozatalában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése