De talán nem abból lehet erőt meríteni, ha összegyűjtök több száz idézetet másoktól, jobbnál jobb videókat vagy nagy általánosságban beszélek a gyógyuláshoz vezető útról, hanem ha leírom saját gyötrelmekkel és csodákkal teli tapasztalatomat.
2011. december 30-án, az év utolsó munkanapján olyan dolog történt velem, amire sosem számítottam: az akkor 3 és fél éves kislányommal egy rutin hasi ultrahang vizsgálatra kellett mennünk, mert hetek óta fáradt, nagyon sápadt és vérszegény volt, illetve a gyerekorvosunk enyhén kitapinthatónak érezte a máját. A gyerekorvosi vizsgálat és a hasi UH között 3 hét telt el, így kaptunk időpontot. Az UH-on közölték velem, hogy a májának semmi baja, de a jobb vesénél elváltozást találtak, további vizsgálatokra van szükség. Kérdeztem, mikor és hova kell mennünk, mire jött a válasz: most azonnal, és át a gyerekonkológiára. Percekig nem állt össze a kép!!!Miért kell egy veseelégtelenséggel onkológiára menni????
De a választ perceken belül megkaptam az onkológus orvostól: Panna veséjén egy 11 x 10 x 13 cm(!) -es daganatot találtak, ami 99%-ban rossz indulatú lehet. További vizsgálatok 2012 január első hetén lesznek.
Majd hazajöttünk. Az a hétvége és az a szilveszter maga volt a pokol! Nem tudtam semmi konkrétat, azt sem, hogy milyen esélyei vannak, mi vár reánk. Minden reggel azzal a tudattal ébredtem, hogy ugye csak álmodtam az egészet...?! de amikor felébredtem és ránéztem a falnál is fehérebb arcocskájára, tudtam, hogy ez maga a valóság.
Hogy lehet egy ekkora traumát elrejteni a gyermek elől, és vidámnak tűnő szilveszterezést tartani szoros családi körben, nem tudom. Percről percre változott a tudatállapotom, hol igyekeztem elterelni a gondolataimat és rá koncentrálni, hol bevillant a rossz hír és elöntött a félelem, hol azt éreztem, én most épp az álmomban vagyok, és ez úgy sem lesz igaz, csak had ébredhessek már fel!
Harmad napra jutottam el odáig, hogy szembe tudtam nézni a bizonytalannal. Akkor elhatároztam, akármi is vár a lányomra, én mellette leszek mindenben és mindig az ő érdekeit fogom képviselni, akármi is legyen a történet kimenetele!
Aztán megállapították, hogy harmadik stádiumos (a négyből) Wilms-tumoros beteg, ami alapján legalább fél éves kemoterápia, daganateltávolító műtét és hasi sugarazás vár rá.
Korábban is hittem a betegségek lelki eredetében és tudtam is pár testrészről is, hogy mit jelképez: úgyhogy amikor kiderült számomra, hogy jobb oldali vese, akkor egyből tudtam, hogy a férfi oldala és a vese a félelem központja , illetve hogy egy emberrel való "egészségtelen" kapcsolat szimbóluma a veserákja.
Hát elkezdtem a góc keresését magamban, hisz még csak 3 éves volt, tehát ő az én Görbe Tükröm, az én konfliktusaimat jelezte betegségével.
A rövid előzmény: Panna apukájával születése körül romlott meg a kapcsolatom, és kb. fél éves korára döntöttem úgy, hogy inkább egyedül nevelem kislányom, mert mindannyiunknak így lesz jobb. Persze a bennünk levő harag, dac, miatt attól kezdve apa nem tartotta lányával a kapcsolatot. Bennem ez szégyenérzetet, szomorúságot, csalódottságot és persze mérhetetlen dühöt váltott ki. Évek kellettek, mire a bezárkózottságomból lassan nyitni kezdtem. Minden bizalmamat elvesztettem az egész világgal szemben. Kb. 3 éves lett Panna, mire azt éreztem, én rendbe tettem magam lelkileg, jöhetne valami új az életembe, valami változás. És nagyjából ezzel az érzéssel egy időben fejlődött ki a betegség.
Amikor elkezdtem keresni azokat a technikákat, amik segíthetnének feltárni a probléma igazi okát, először egy Hellinger-féle családállításon vettem részt. Huhhhh! Mindenkinek ajánlani tudom! Olyan szépen megmutatta a helyzetet, hogy rajtam kívül minden résztvevőnek nyilvánvaló volt, hogy Panna gyógyulása akkor valósulhat meg, ha rendeződik a viszonya az apjával. És persze ahhoz nekem is rendezni kell. De bennem olyan nagy volt a félelem attól, hogy a betegség miatti trauma mellé még nagyobb trauma lenne, ha beállítana apa a képbe ennyi idő után, és nem akartam, hogy csak a szánalom miatt keresse meg a lányát,hogy nem tudtam meghozni ezt a döntést.
Majd szembesített egy barátnőm, hogyha ezt nem teszem meg, ki tudja, mi lesz a gyógyulásból... ezért úgy döntöttem, engem semmi más nem érdekel annyira, minthogy meggyógyuljon a lányom, és ha ehhez az kell, hogy apával rendezzük a viszonyunk, akkor ám legyen! Azt kértem a Sorstól, ha tényleg ez a feltétele a gyógyulásának, akkor szervezzék úgy az életem, hogy apa megtudja, mi a helyzet a lányával. Hogy hogyan, az mindegy volt!
És ekkor olyan dolog történt, amit filmekbe tudok elképzelni: egy alapítvány, aki néhány gyereket szokott rendszeresen támogatni, épp kiválasztott minket. Majd, amikor adományokat kezdett gyűjteni telefonon keresztül, épp apa testvérét hívta fel, hogy támogassa ezt a kislányt. Hogy véletlen lett volna????Nem hiszek a véletlenekben!:)))))
Így apa bekerült Panna életébe, szépen, lassan, fokozatosan.
És ahhoz, hogy bennem is változzanak az érzések, kineziológushoz jártam. Rengeteget segített, saját magamról kialakult véleményem megváltoztatásán és ezáltal a másokhoz való viszonyomon is. Ezúton is köszönet érte Juditnak és a Szepes Mária Fényháznak! www.fenyhaz.hu
És mivel megtörtént a pozitív változás bennem, ezáltal elkezdődött a változás Pannában is. Bár még tartott a kemoterápia, de olyan sokat változott a hangulata jó irányba, hogy élmény volt látni!:) Igen, apa megjelenése nagy örömet, boldogságot és erőt okozott neki.
Amikor láttam, hogy a lelki háttér rendezése milyen nagy változást okozott nála, egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy nincs értelme tovább kapnia a kemoterápiát. És amikor egyre erőteljesebb utó-reakciókat produkált, meghoztam a döntést: abbahagytuk előbb a kezeléseket, mint ahogy az európai protokoll szerint elő volt írva! Döntésem helyességét majd akkor lehet biztosra kimondani, ha ez a betegség soha többé nem fog előjönni nála, én mégis úgy érzem, helyesen cselekedtem!
Életem eddigi legnehezebb évei vannak mögöttem, de ma már erre a betegségre úgy tekintek, mint egy figyelmeztetés, hogy letértem a helyes útról és hálás vagyok, hogy erre kaptam egy ekkora leckét. Mert amellett, hogy rendeződött bennem a múltam értékelése, magamat is másnak látom. Tudom, hogy olyan erőtartalékok vannak bennem, és szerintem sokunkban még, amiről nem is tudtam volna soha, ha nem kellett volna adott helyzetben használnom.
És látom, hogy sok ember kétségbe esetten áll hasonló helyzetben és fogalma sincs, merre menjen, mit kellene megtennie gyermeke megmentéséért. Ezért találtam ki ezt a blogot. Ha csak egy ember életébe is sikerül egy kis erőt, reményt adnom a saját történetemmel, már megérte ezt létrehozni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése