Szóval sem időm, sem energiám nem maradt a blog további írására. Talán, remélem, most majd újra lesz!
Azért ez idő alatt is nézelődtem "blog-írós szemmel", és találtam egy érdekesnek tűnő videót. Hamer doktor Új medicinájára épülve, de annak továbbfejlesztett változatát mutatja be egy kanadai természetgyógyász. És végre! Kezdünk egyre távolabb is jutni a konkrét betegségtől, ami nagyon jó irány!
Mert igen, néznünk kell magunkat, de figyelembe kell vennünk, hogy vannak szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, stb., akiken keresztül olyan terheket is kapunk óhatatlanul, aminek kiindulási okát tán nem is tudjuk. Az orvostudomány erre szokta azt mondani, hogy örökletes betegségek. Szerencsére ez a kis videó is megmutatja, hogy örökletes betegség nincs, és ha például nagyanyánk, majd édesanyánk mellrákban halt meg, az még nem jelenti azt, hogy menthetetlenül nekünk is abban kell meghalni. Ha tudjuk tudatosítani magunkban, hogy hogy működik a test-lélek-szellem hármassága, és tudjuk, hogy a sokszor visszatérő negatív gondolatok elraktározódnak a tudatalattinkban, amire a lelkünk a testi betegségekkel hívja fel a figyelmet, akkor már jobban átlátjuk a folyamat lényegét.És hogy a szülők, és felsőbb generációink tudatalattija befolyással van a mi tudatalattinkra, akkor már azzal a puszta felismeréssel, hogy rájövünk, ez nem is a mi megoldásra váró feladatunk, már azzal elindítjuk a gyógyulásunkat.
Ezért is nagyon fontos a gondolkodásunk, hisz ezzel is meghatározzuk gyerekünk jövőjét.És nem csak a tudatos szinten, hisz az a látványos: milyen gondolkodást adunk át, optimistán vagy pesszimistán állunk a dolgokhoz, mennyire tudunk alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, stb. Hanem a tudatalatti szintű elraktározódások is hatással vannak rájuk.
És ebben a videóban is megemlítik az én "vesszőparipámat", a kisgyermek korban kialakult betegségek okának keresési helyét is.
A közmédiát elárasztotta pár hete Angelina Jolie melleltávolító műtétje. Nagyon sok pro és kontra érvet lehetett hallani. A döntését nem kívánom megkérdőjelezni, mert ez szerintem teljesen magánügy, de nagyon megrökönyödtem a félelem-alapú döntésének igazán "nagyszerű"-vé formálásán.
Itt egy rövid cikk, ha valaki esetleg lemaradt volna erről a "szenzációs hírről"!
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/05/14/angelina_jolie_eltavolittatta_melleit/
Az, ha egy világ híres ember meghoz egy ilyen komoly kaliberű döntést, abból miért kell címlapsztorit kreálni??? Ő több ezer fiatal lány és nő példaképe. Sokan ismerik, csodálják, szeretik. Ezzel a döntésével azt sugallja, hogy a félelemtől ezzel a drasztikus műtéttel lehet megmenekülni, és mintha nem is adna más alternatívát. Sok olyan véleményt olvastam és én is ezt osztom, ha neki rákban kell netán elhunynia, akkor hiába vetette le a melleit, ő akkor is rákban, csak valamilyen más fajtában fog meghalni.
Hogy ez mennyire szól az üzletről, az emberi félelem gerjesztéséről, abba nem szeretnék belemenni. De az Országos Onkológiai Intézet véleményét is szívesen beillesztem ide elolvasás céljából:
http://mno.hu/tudomany/jolie-ugy-uzlet-a-mestersegesen-gerjesztett-felelem-1161497
Ne felejtsük! Aki fél a ráktól, az nagy intenzitással épp most teremti meg magának a saját félelmével!!! De ez így van mindennel, amire félelemmel gondolunk.